Csodakrém gyulladt bőrre | Tetran


Talán még sosem esett szó a blogon olyan termékről, mely gyógyszertárban kapható és tényleg gyógyszer, nem kozmetikum (pattanáskezelő, micellás víz, stb...), de most ennek is eljött az ideje. Egy olyan kincsről szeretnék ma írni, amit egészen eddig nem becsültem meg eléggé. Sokszor vágom, sértem meg a kezem vagy szakad be a körmöm, ilyenkor az esti rutin a "Tetránt és ragtapaszt rá, egy éjszaka alatt helyrejön" módszer. Nemrég viszont sikerült úgy beszakadnia a körmömnek, hogy komolyan megijedtem, nem lesz rá elég az otthoni kezelés. 

Odacsíptem két doboz közé az ujjam, aminek az lett a következménye, hogy a köröm feltépődött az eleven rész közepéig. Eszméletlenül fájt, de nem tudtam akkor nagyon foglalkozni vele, csak egy kis alkoholt és ragtapaszt tudtam szerezni rá. Este persze már láttam, hogy a seb vörös és gennyes is és ide már nem elég a fertőtlenítés. Kitisztítottam a sebet, tettem rá egy fél borsónyit a kenőcsből, majd leragasztottam két sebtapasszal, úgy, hogy ne kapjon levegőt. Naponta két alkalommal cseréltem a kötést, egy napig alig tudtam fogni (mondanom sem kell, a jobb kezemről, ráadásul a mutatóujjamról van szó), utána még egy napig nem tudtam gépelni, illetve egyéb ilyen apróságokat csinálni. Összesen három napig kezelgettem az ujjam, mire visszanőtt annyira a bőr és a köröm, hogy lezáródjon a seb. A kenőcs már a második felvitel után elkezdte kifejteni a hatását, lehúzta a gyulladást és nem hagyta felgyűlni a gennyes váladékot. Ha nincs a Tetran, rosszabbul jártam volna és hosszabb lett volna a gyógyulási idő is. Azóta kipróbáltam már a borotválás után kipattogzott lábszáramon is, pár óra múlva nyoma sem volt a sok pici, piros pöttynek. 


A betegtájékoztatóról: A Tetran kenőcs hatóanyaga, az oxitetraciklin széles spektrumú antibakteriális szer, amely egyes baktériumok (mind Gram-pozitív, mind Gram-negatív) ellen ható antibiotikum. A Tetran kenőcs a bőr bakteriális fertőzéssel komplikált gyulladásos állapotaiban használható, pl. az alábbi esetekben: gyulladásos bőrbetegség, szőrtüszőgyulladás, allergiás bőrbetegségek, csalánkiütés, ekcéma, erősen viszkető, idült bőrelváltozás, elsőfokú égés és fagyási sérülés, rovarcsípést követő másodlagos fertőzések, orbánc.

A 10g kiszerelésű kenőcsöt 1040 Ft-ért vettem, színe krémes, sárgás, állaga középsűrű, zsíros és van egy eléggé jellegzetes szaga is. Hűtőben tárolós darab, ha felmelegszik, nehezebb bánni vele - folyós lesz. 

Sosem gondoltam volna, hogy valaha gennyes sebekről fogok írni, viszont tényleg nagyon hálás vagyok ennek a kenőcsnek és úgy gondolom, a mindennapokban bármikor történhet olyan "baleset", amire jó lehet ez a krém. Így megérdemli, hogy legyen róla itt egy ajánló, hátha Nektek is szükségetek lesz egyszer rá (ne legyen!) és eszetekbe jut, mert olvastatok róla.

Nektek van bevált gyógyszertári csodaszeretek? Használtatok már Tetrant? 

13 megjegyzés:

  1. Ha valakit megműtenek, mindig ezt ajánlják sebekre is, szóval én már ismertem, hasznoska, és marha büdi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, amikor műtéti hegre kellett, akkor még nem ismertem ezt a krémet, pedig biztos szépen helyrehozta volna a dolgokat. Köszi a tippet! :)

      Törlés
  2. Nem kételkedem az erejében és egyszer-egyszer hasznos lehet, de antibiotikum tartalmú krémekkel csak csínján, hiszen a normális baktériumflórát is elpusztítják a bőrön, ami kedvez a gonoszabb baktériumok, gombák megtelepedésének, amik tényleg súlyos fertőzéseket okozhatnak. Nem is beszélve a növekvő antibiotikum rezisztenciáról...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, ahogy írtam is, ez gyógyszer, felelőtlenül nem szabad használni. :)

      Törlés
  3. Esetleg akkor ez piros pattanásokra is beválhat?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg beválhat rá, hiszen a gyulladást lehúzza. Sajnos ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom, de én kipróbálnám. :)

      Törlés
  4. Nekem ami patikai az Akneroxid volt. 2 éve talán olvastam róla a krémmánián mimden nap hasznalom az arcom kritikus területeire azóta a böröm abszoltult pattanás mentes. Szerintem örök darab marad nálam.

    VálaszTörlés
  5. Nagyjából 1 hete otthon szúrtam magamnak egy industrial piercinget. (2 lyuk porcban)
    Ez a 7. amit magamnak szúrtam,viszont az első ami begyulladt. Tetrán jó lehet rá?
    Próbáltam Betadine-t,borogattam,de semmi nem használt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallottam már, hogy használják ilyesmire. De talán jobb ötlet megmutatni, mondjuk a háziorvosnak.

      Törlés
  6. Tyúkszem kiszedes utan, jo lehet???

    VálaszTörlés
  7. Üdv! Begyulladt körömágyra (szerintem ez az állapot neve) is jó? A körmömnek semmi baja de a baloldalán a bőr meg van duzzadva és piros, érzékeny és ha sokat nyomkodom fáj.

    VálaszTörlés
  8. Párakötésre is jó a Tetran? A körmöm gyulladt, mert betépődött kicsit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ilyen esetekben szoktam használni. :)

      Törlés